A békéltetésről

Számtalan ügyben tud segíteni a Budapesti Békéltető Testület (BBT), ha a fogyasztó vitába keveredett egy céggel. Így elkerülhető a drága peres út és ingyenesen, gyorsan rendezheti ügyét a vállalkozással. Ráadásul a kereskedő vagy a szolgáltató köteles együttműködni a Testülettel, nem utasíthatja el az eljárást. Elsősorban egyezségre törekszünk a felek között, de ha erre nem kerül sor, akkor is eldöntjük az ügyet, ami rendkívül sokféle lehet.

Így például, ha interneten rendeltünk, de meg sem kaptuk a készüléket, pedig kifizettük az árát vagy épp ha egy laptopot vagy mobiltelefont, esetleg drága gépkocsit vásároltunk, de az később elromlott. Ha akadozik az internet-szolgáltatás, többet számlázott a hírközlési szolgáltató vagy határidőre nem építette ki a hálózatot: szintén segít a BBT. Igaz ez akkor is, amikor parkolás közben jogtalanul kapunk büntetést, vagy ha a gázszolgáltató olyan számlát küldött, amivel nem értünk egyet. Hasonló a helyzet az építési munkálatoknál: akár egy teljes lakásfelújítást rendeltünk meg vagy csak egy nyílászáró cserét, de nem jó az ablakok mérete. Szó lehet egy utazásról is, amikor a kellemesnek ígérkező nyaralás élményét elrontja a rossz szállodai szoba, esetleg a repülő fél napot késik a hazafelé úton: ilyenkor is megoldást kínál a BBT.

Fontos tudni: nem csak magánemberek indíthatnak eljárást, hanem társasházak, lakásszövetkezetek, egyházak, civil szervezetek, sőt mikro-, kis- és középvállalkozások is – ha egy kereskedővel támadt vitájuk. Az viszont lényeges, hogy a kérelmezőknek magáncélból kell eljárniuk ilyenkor. Tehát, ha egy számítógép-értékesítő cég eladásra vett meg egy notebookot, azonban az még náluk, vagyis a továbbadás előtt meghibásodik: ezzel az üggyel a cég nem fordulhat a BBT-hez.

A kérelem a mellékletekkel együtt leadható személyesen a Budapesti Békéltető Testület székhelyén (1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310. szoba); levélben (1253 Budapest, Pf.:10.), faxon:+36(1)4882186; e-mailben: bekelteto.testulet [at] bkik.hu (bekelteto[dot]testulet[at]bkik[dot]hu), illetve a Testület honlapján elektronikusan (www.bekeltet.hu), a „Kérelem” menüpontra kattintva.

A személyes ügyintézést kedvelőket vagy az ingyenes fogyasztóvédelmi tanácsadást igénylőket az I. kerületi Krisztina körút 99-ben várjuk.

Az eljárás megindításához szükséges iratok leadására az alábbiak szerint van lehetőség:

IRATLEADÁS

hétfő: 8.30-16.30
kedd: 8.30-16.30
szerda: 8.30-16.30
csütörtök: 8.30-18.00
péntek: 8.30-13.30

Természetesen az online benyújtott (http://bekeltet.hu/4-Nyomtatvanyok) panaszokat éjjel-nappal fogadjuk, ahogy az e-mailben (cím: bekelteto.testulet [at] bkik.hu (bekelteto[dot]testulet[at]bkik[dot]hu)) megtett fogyasztói kérelmeket is.

Az ingyenes fogyasztóvédelmi tanácsadásra pedig minden héten a hétfői, valamint csütörtöki napokon kerül sor 9.00-15.00 között és arra lehetőség szerint előzetesen telefonon szükséges bejelentkezni. Jogász kollégáink örömmel állnak rendelkezésre:

TANÁCSADÁS

hétfő: 9.00-15.00
csütörtök: 9.00-15.00

A tanácsadás és az iratátvétel helyszíne: BKIK III. emelet 310. szoba.

Kérelmet kell beadni. Mindig csatolni kell hozzá azokat a bizonyítékokat is, amelyekre a fogyasztó hivatkozik (szerződés, az áru megvásárlását igazoló nyugta, átvételi elismervény, jótállási jegy, panaszlevél, a kereskedőtől kapott elutasító válasz, fényképek, stb.). Az eljárásban ugyanis nagyrészt ezeken a papírokon múlik, hogy később milyen döntés születik. Azt tudniillik a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján hozzák meg. Márpedig, ha a fogyasztó semmilyen iratot nem csatol be, vagy éppenséggel azokból az derül ki, hogy nincs igaza, akkor a kérelmét elutasítják.

Mindenekelőtt azonban rendkívül fontos, hogy megpróbáljuk a vitát közvetlenül rendezni a kereskedővel. Azaz mielőtt kérelmünket leadjuk, reklamáljunk nála; célszerű ezt elektronikus levélben vagy ajánlott postai levélben megtenni. Így hitelt érdemlően igazolható, hogy a gondunkkal előzetesen megkerestük a vállalkozást: ez az eljárás előfeltétele!

Nem mindegy, milyen tartalommal adjuk be a kérelmet! Vannak ugyanis kötelező elemek (például, hogy mit is akarunk elérni az eljárásban). Egy jól kitöltött beadvány meggyorsítja ügyünk elintézését. Ezért, hogy eredményes legyen az eljárás, használjunk formanyomtatványt. Ezt megtaláljuk a BBT internetes honlapján (http://bekeltet.hu) a „Kérelem” menüpont alatt. Sőt, ott azt akár online is beadhatjuk.

A BBT azért van, hogy a fogyasztók és a kereskedők egyszerűen rendezzék vitájukat, egyezséget kössenek. Ha ez megtörténik, nem kell bíróságra menni.

Persze lehet, hogy egyik fél sem hajlandó engedni. Vannak vállalkozások, amelyek alávetik magukat a testületi döntésnek, még ha előre nem is tudják, kinek lesz igaza. Ilyenkor, ha a fogyasztó javára dől el az ügy, a kereskedő köteles teljesíteni kérését. Előfordulhat később, hogy meggondolja magát és mégsem tesz ennek eleget: ekkor jogi úton kikényszerítheti azt. Ez igaz arra az esetre is, ha a megkötött egyezséget rúgja fel utóbb a cég.

Annak a vállalkozásnak pedig, amely nem hajlandó a fogyasztóval megegyezni, vagy nem veti magát alá a meghozott döntésnek (amit ajánlásnak hívunk: ekkor a határozat számára nem kötelező), számolnia kell azzal, hogy erről ország-világ értesül. Ha ugyanis igaza volt a fogyasztónak a békéltető testület szerint, de igényét a kereskedő nem teljesítette, nyilvánosságra kerül az ügy – és ez bizony árt a jó hírének. Ekkor a fogyasztó adatait más nem látja, csak a vállalkozásét.

Természetesen előfordulhat az is, hogy amit a panaszos kér, egész egyszerűen a jogszabályok nem teszik lehetővé. A kérelmet ekkor a BBT elutasítja. Hasonlóan ahhoz, ha a fogyasztó az állításait nem tudja bizonyítani az eljárásban.

Sok példát találni emellett arra is, hogy amint a fogyasztó eljárást indít, a korábbi kereskedői szigor már ettől megenyhül és a kezdeti elutasítás ellenére időközben mégis eleget tesz a kérésének. Ekkor természetesen mondhatja a panaszos, hogy már nem kéri az eljárást. Ilyen és hasonló esetben az megszűnik.

Ahogy arról szó volt, az eljárás ingyenes, gyors, egyszerű. Ha jól töltöttük ki a kérelmet és megvannak a bizonyítékok, negyven-ötven napon belül lezárul az ügy. Amennyiben mégsem sikerült megegyeznünk a kereskedővel, akkor még mindig fordulhatunk bírósághoz. De miért is mennénk oda rögtön a BBT helyett? Hiszen igényünket független, pártatlan, hozzáértő emberek bírálják el, akik között mindig van egy jogvégzett személy.

Végül ne feledjük: fogyasztóvédelmi tanácsot is kérhetünk a BBT-től, ha nem tudjuk, mitévők legyünk – ezt szintén díjmentesen kapjuk meg.

Hozzá kell tenni, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításával a BBT még jelentősebb szerepet tölt be a fogyasztó és vállalkozás közötti vitás ügyek megoldásában. Ha ugyanis eljárás indul egy céggel szemben, az köteles együttműködni a Testülettel. Sőt, amennyiben a főváros területén van bejegyezve, nem csak írásban kell a BBT-t tájékoztatnia az előzetes álláspontjáról, hanem már köteles a meghallgatásokon személyesen is megjelenni. A fogyasztó így szemtől-szemben találkozik azzal, akivel problémája van és sokkal könnyebb egyezséget elérni. Ha a kereskedő vagy szolgáltató ezeket mégis megszegné, minden esetben fogyasztóvédelmi bírságot kap. Függetlenül attól, hogy nagy multicégről avagy kis- és középvállalkozásról van szó.