![](/sites/bekeltet/files/styles/news_article/public/image/article/2020-07/eloadas2.jpg?itok=Si6Nb5Hf)
2016. június 9. napján a Budapesti Békéltető Testület is képviseltette magát előadóként azon a szépkorúak részére megtartott rendezvényen, mely a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban került megrendezésre. A soron következő kerületi idősügyi tanács fórumán olyan fogyasztóvédelmi ismeretek hangzottak el, melyek remélhetőleg a jövőben segítik a résztvevőket azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokkal szemben, melyek célcsoportja kifejezetten az idősebb korosztály.
Az előadás aktualitását tekintve elmondható, hogy napjainkban az egyik legveszélyeztetettebb korcsoportba a 60 év feletti fogyasztók tartoznak, így sokszor lesznek áldozatai is különböző vállalkozások trükkjeinek, átveréseinek. Erre tekintettel szó esett a házaló kereskedelemről, a különböző termékbemutatós kockázatokról, az „ál-unokás” és a „szerelni jöttünk Önhöz” becsapásokról – illetőleg ezek jogi hátteréről (mit tehet a fogyasztó, hová fordulhat panaszával), továbbá hasznos információk hangzottak el a bankkártyák elővigyázatos használatáról és a fogyasztók alapvető jogairól is (pl. szavatosság, jótállás).
Az előadók végül óvatosságra és kellő körültekintésre hívták fel a megjelentek figyelmét, hiszen a vállalkozások sokszor hangzatos szlogenekkel kínálnak, illetve ígérnek ,,csodákat’’, azért, hogy az ő terméküket és/vagy szolgáltatásukat vásárolja meg/vegye igénybe a fogyasztó - általában irreálisan magas vételárért. Sokszor alkalmaznak pszichikai nyomásgyakorlást is, tehát vigyázni kell, hogy milyen jól csengő (telefonos) meghívásra mondanak igent az idősebb generáció tagjai.
A fogyasztók egyebekben érdeklődve és örömmel fogadták a mindennapi életben előforduló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos lényeges tudnivalókat.
![This image has been removed. For security reasons, only images from the local domain are allowed. Image removed.](/core/misc/icons/e32700/error.svg)