Mit tehet a fogyasztó, ha az autó hibája csak a vásárlás után jön elő?

Még az átlagosan körültekintő fogyasztótól sem várható el használtautó-vásárlásnál, hogy kiszűrje a motorvezérlő olyan hibáját, ami csak kiszerelés után látható. Épp ezért helyesen döntött a Budapesti Békéltető Testület amellett, hogy a kereskedőnek ki kell fizetni a több mint háromszázezer forintos javítási költséget – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla abban a bírósági ügyben, amelyet még korábban a használtautó-kereskedő indított a Testület ellen.

 

Az Ítélőtábla egyúttal azt is kimondta, hogy a fogyasztó a békéltető testületi eljárásban megfelelően bizonyította az autó hibáját a fényképfelvételekkel, a szakszerviz feljegyzésével, és a javításról szóló számlával. A használtautó-kereskedőnek pedig ezzel szemben be kellett volna bizonyítania, hogy a hat hónapon belül előjött hiba csak a gépkocsi megvásárlása után keletkezett. Erre azonban nem került sor, ezért viselnie kellett ennek a következményeit.

 

A fogyasztók körében népszerűek a használt autók, tekintve, hogy vételáruk az új modelleknél sokkal kedvezőbb. Azt már sokan tudják, hogy ilyenkor érdemes körültekintően eljárni és szakemberrel is átnézetni az autót, ha azelőtt azt már használták. Sokszor viszont még a legnagyobb tudatosságot tanúsítva sem kerülhetőek el az olyan kellemetlen helyzetek, mint amikor csak a több lefulladás utáni teljes átvizsgálás után – és a megvásárlást követően – derül ki a rejtett hiba, aminek a javítása több százezer forintba kerül.

Így járt az a fogyasztó is, aki ötmillió forintért vett meg egy márkás autót használtan, azonban az már egy hónapon belül használhatatlanná vált és többször lefulladt. Elvitte ezért egy szakszervizhez, ahol megállapították, hogy teljes motorvezérlő csere szükséges, mivel a vezérlő sérült. Feltehetően ugyanis tűz volt korábban a motortérben és a hiba szakszerűtlenül került elhárításra, mivel a motorvezérlő szabad szemmel nem látható alsó oldala szét volt égve és kormozódva, korábban azt szétvágták és szilikonnal kenték le. Ez azonban olyan hiba volt, amelyet még egy általános állapotfelmérés sem mutat ki, hiszen ahhoz a motorvezérlő kicsavarozása lett volna szükséges.

Amikor a fogyasztó a megállapított hibát jelezte a használtautó-kereskedőnél, az elutasította a kijavítást, ezért a fogyasztó kénytelen volt maga állni ennek az árát, ami 339.697 forint volt. Ezt szerette volna kifizettetni a kereskedővel. Ezért a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, amely megállapította, hogy a fogyasztó igénye jogos, hiszen a hiba a vásárláskor nem volt még a számára ismert, azonban annak fennállását megfelelően bizonyította. A kereskedő pedig nem mentette ki magát a használtan eladott dolgok, így a gépjármű esetében is érvényes vélelem alól, amely szerint a hat hónapon belül előjött hibánál úgy kell tekinteni, hogy az már a vásárláskor eleve fennállt. Mivel ennek ellenkezőjét nem bizonyították be, ezért ajánlás született a kifizetett javítás árának megtérítésére. A kereskedő ezzel nem értett egyet és bíróság előtt támadta meg a döntést.

Azonban a Fővárosi Ítélőtábla immár másodfokon és jogerősen azt állapította meg, helyes volt a Testületnek az a döntése, hogy a javítás költségét a kereskedő állja. A fogyasztó által benyújtott számla, a szakszerviz feljegyzése, valamint a motorvezérlő meghibásodását jól ábrázoló fényképek ugyanis nem csak a javítás költségének és a munka elvégzésének bizonyítására voltak alkalmasak, hanem arra is, hogy a fogyasztó megfelelően igazolja az autó hibás voltát. Egyúttal arra is rámutatott az Ítélőtábla, hogy olyan hibáról volt szó, amelyet a fogyasztó a szerződéskötéskor még nem ismert, és ismerni sem kellett, erre adat sem merült fel. Így még a körültekintő fogyasztótól sem várható el, hogy a motorvezérlőt a gépjárműből kiszerelje és ily módon győződjön meg annak sértetlenségéről.

Mire kell figyelni a használtautó-vásárláskor és később, ha már előjött a rejtett hiba?

 

Ha a fogyasztó használtan vesz autót, fontos arra ügyelnie, hogy később csak olyan hiba miatt reklamálhat a kereskedőnél, amelyet a szerződéskötéskor nem ismert, vagy nem is kellett volna ismernie még akkor sem, ha körültekintően jár el. Épp ezért, túl azon, hogy szakembert visz magával a fogyasztó a vásárláshoz, aki átnézi az autót, nem érdemes megspórolni a szerződés és annak mellékletei végigolvasását sem. Amennyiben ugyanis az el nem olvasott, de már aláírt apróbetűs részben ott szerepel a hibák leírása vagy például azok a konkrét tények, amelyek a gépkocsi rossz vagy hibás állapotára utalnak, később ezeket már nem lehet a kereskedőnek felróni.

Szintén lényeges, hogy a fogyasztónak kell bizonyítania a hiba fennálltát, adott esetben dokumentumokkal, bizonyítékokkal is. Mint a fenti esetben is kiderült, egy szakszerviz jegyzőkönyve, a javítás árát jelző számla és a fényképek erre megfelelőek lehetnek. A használt autó hibája miatt a fogyasztó kérheti a kereskedőtől elsősorban az ingyenes javítást vagy cserét. Ha viszont ennek nem tesznek eleget, akkor kérni lehet a vételár teljes összegének vagy adott részének a visszafizetését, vagy pedig további lehetőség, hogy a fogyasztó kijavíttatja a kereskedő költségére az autót, ahogy az a példában is történt.

Amennyiben a hiba a vásárlást követő hat hónapon belül jött elő, akkor a kereskedő a fentiek teljesítése alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a hiba oka csak később, így a megvétel után keletkezett. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a fogyasztó igénye megalapozott lehet. Fontos szintén tudni, hogy használt autóknál a vásárlástól számítva egy évig lehet reklamálni a hiba miatt, és ha az csak a hat hónapot követően, például a hetedik, nyolcadik hónapban jött elő, akkor már a fogyasztónak kell azt bizonyítania, hogy eleve hibásan adták el neki az autót.

Más a helyzet viszont akkor, ha - a fentieken túl - a használt autóra még esetleg jogszabály folytán járó kötelező garancia, vagy önként vállalt garancia is vonatkozik, mivel a garanciaidő alatt előjött hiba esetén végig a kereskedőn áll az a bizonyítási teher, hogy a hiba oka csak később, a vásárlást követően keletkezett.

Jól látszik tehát, hogy a használtautó-vásárlás során sem nélkülözhető a fogyasztói tudatosság, járjanak el körültekintően a fogyasztók! Fogyasztóvédelmi probléma esetén pedig vegyék igénybe a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek eljárását a vita ingyenes és gyors rendezése érdekében!