Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2020. január 1 – 2020. szeptember 15.

Fgytv. 36/B. § -a szerint: „A békéltető testület közzéteszi annak a vállalkozásnak a nevét, székhelyét és az eljárással érintett tevékenysége megjelölését, amely a 29. § (8) bekezdése szerinti felszólítás ellenére nem tett az ügy érdemére vonatkozó –a 29. § (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalmú – nyilatkozatot és a kitűzött meghallgatáson nem jelent meg, ilyen módon megakadályozva az egyezség létrehozását.

Pozitív listák a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdításáért

A Budapesti Békéltető Testület közzéteszi a fogyasztóbarát vállalkozások nevét azért, hogy a fogyasztók dönteni tudjanak, hol érdemes vásárolni vagy épp szolgáltatást igénybe venni. Két különböző pozitív lista is közzétételre kerül, amellyel elő kívánjuk segíteni a vállalkozások jogkövető magatartását és a fogyasztói tudatosságát javítását. 

Feketelista a Budapesti Békéltető Testület ajánlásait nem teljesítő vállalkozásokról

A fogyasztóvédelmi törvényben meghatározásra került, hogy a békéltető testület nyilvánosságra hozza azokat az ajánlásokat, amelyeket a vállalkozások nem teljesítettek, a fogyasztó adatainak megjelölése nélkül. A Budapesti Békéltető Testület ezúton közzéteszi az érintett, nyilvánosságra hozandó döntéseket. 

A Kossuth Rádió Napközben című műsorban az utazások, törölt repülőjáratok, elmaradt fesztiválok, koncertek, színház-és sportesemények esett szó

Riportot készített a Kossuth Rádió dr. Inzelt Évával a Budapesti Békéltető Testület elnökével. A beszélgetés a koronavírus miatt lemondott utazások, törölt repülőjáratok, elmaradt fesztiválok, koncertek, színház-és sportesemények jegyeinek visszaváltása miatt indult békéltető testületi eljárások tapasztalatairól szólt. Az interjú a 2020. szeptember 8-i Napközben című műsorban volt hallható. 

A Kossuth Rádió Napközben című műsorban a lakáskiadásról, és albérletről esett szó

2020. 08. 19-én Napközben című műsor vendége volt Dr. Inzelt Éva a Budapesti Békéltető Testület elnöke. A műsorvezetők Horváth Ágnes és Süveges Gergő, beszélgető partner dr. Parti Tamás a Budapesti Közjegyzői kamara elnöke voltak. A műsorban a lakáskiadás, albérletek körüli problémákkal, gondokkal, megoldási lehetőségekkel foglalkoztak a szakértők.

A Klub rádió Nívó c. műsorában Dr. Inzelt Éva a Budapesti Békéltető Testület Elnöke válaszolta a hallgatók kérdéseire

2020. szeptember 3-án a Klubrádió Nívó - a minőség magazinja című műsorának vendége volt Dr. Inzelt Éva a Budapesti Békéltető Testület elnöke.

Trend Fm Monitor Délután beszélgetés a koronavírus hatásáról a vállalkozások körében

Dr. Inzelt Éva a Budapesti Békéltető Testület elnöke 2020. szeptember 1-én a Trend FM Monitor Délután Érczfalvi Andrással című műsor vendége volt.

Utalvány vásárlás?

A járvány miatt sokan inkább lemondtak idénre az utazásról, az irodák, szállásadók, légitársaságok pedig sokszor készpénz helyett utalványban térítik meg az ügyfeleknek a szolgáltatás árát.  A hirdetési oldalakon rendre feltűnnek ilyen voucherek, utalványok, amelyeket pénzért szeretne t ovábbértékesíteni a gazdájuk.  A Budapesti Békéltető Testület elnökének, Dr.

Koronavírus miatt lemondott utazások-24.hu-nak válaszolt a Testület elnöke

https://24.hu/belfold/2020/09/04/koronavirus-lemondott-utazas-meccsjegy-visszaterites/?fbclid=IwAR0BACaV6W9pLE6kUyyNHp5a5661vLAZdqx-tsG9971ibxmh_vi6aujmx-s