Amikor az ajándék kellemetlen meglepetést tartogat… - mit tehetnek a fogyasztók?

Törött, hibás ajándékok

 

Volt példa olyan esetre a Testület előtt, melyben a karácsonyi ajándék kicsomagolását követően érte nem várt bosszúság a fogyasztót: a gyermekének vásárolt tablet a bekapcsolást követően azonnal lefagyott. Visszavitték a vállalkozásnak, de többszöri alkalommal sem sikerült megjavítani. Ráadásul azzal az indokkal próbálták elutasítani a fogyasztó igényét, hogy törés keletkezett a készüléken, holott ezt a javítási igényről felvett jegyzőkönyvön nem tüntették fel. A Testület ajánlásában megalapozottnak találta a fogyasztónak igényét, és úgy határozott, hogy a vállalkozás fizesse vissza a termék vételárát, 30.000 Ft-ot a fogyasztónak.

 

Másik hasonló ügyben az ajándék gyanánt megrendelt borhűtő ajtaja volt törött. A vitát az okozta, hogy a futártól való átvételkor a fogyasztó nem vette észre a hibát. Szerinte viszont olyan helyen keletkezett a törés, amelyet csak a teljes kicsomagolás után vehettek észre, az átvételkor még nem. A vállalkozás végül kijavította a hibát, és a Testület eljárásának köszönhetően a fogyasztó igazolt költségeit is megtérítette.

 

A drága, kifejezetten ajándékba szánt tollat nem lehet gravírozni

 

Egyezség született a fogyasztó és a vállalkozás között abban az ügyben, amelyben a fogyasztó két darab tollat vásárolt, összesen 47.800 Ft értékben kifejezetten abból a célból, hogy később gravíroztassa, majd ballagás alkalmából ajándékba adja őket. Direkt rákérdezett az eladótól, hogy alkalmasak-e a tollak a gravírozásra, az eladó pedig az igenlő válasz mellett még tanácsokkal is ellátta, hogy melyik gravírozóhoz érdemes azokat elvinni. Ezután viszont hidegzuhanyként érte a fogyasztót, hogy a tollak gravírozását két üzletben is elutasították arra hivatkozva, hogy azok nem alkalmasak arra. A vállalkozás nem volt hajlandó visszavenni a termékeket, így került az ügy a Testület elé. A meghallgatáson viszont sikerült pontot tenni az ügy végére: a megkötött egyezség szerint a vállalkozás a tollak visszavétele ellenében levásárlási lehetőséget biztosított a fogyasztónak.

 

Az ajándékba adott fejhallgatóról kiderül, hogy hamisítvány

 

Szintén meg tudott egyezni a fogyasztó és a vállalkozás abban az ügyben, amikor a születésnapra szánt fejhallgatóról annak átadása után derült ki, hogy nem eredeti termék, holott a hirdetésében így szerepelt. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a vásárlás egy kuponos oldalon keresztül történt, így nem a tényleges forgalmazótól, hanem „közvetítőtől” történt a vásárlás. A Budapesti Békéltető Testület meghallgatásán azonban mégis egyezség született: a vállalkozás visszafizette a termék árát a fogyasztónak.

 

Köteles-e visszavenni a hibátlan terméket a vállalkozás?

 

A jogszabályok alapján bolti vásárlásnál nincs a vállalkozásoknak kötelezettsége arra, hogy visszavegyenek vagy kicseréljenek egy terméket olyan esetben, ha nincs hibája, így például ha ruha vagy cipő esetében mégsem jó annak mérete, vagy nem tetszik a megajándékozottnak. Saját döntésük alapján azonban a cégek vállalhatnak pénzvisszafizetési vagy cseregaranciát a vásárlástól számított bizonyos időtartamon belül ilyen esetekben is, ennek azonban általában különleges feltételei vannak. Például előfordulhat, hogy akciós termékekre nem érvényes, vagy csak hibátlan csomagolás mellett tesznek a visszavételi vagy csereigénynek eleget.

 

Az interneten, illetve egyéb módon üzleten kívül vagy távollevők között (pl. telefonon, mobilalkalmazással) vásárolt termékeknél azonban az átvételtől számított  14 napon belüli, indokolás nélküli elállási joguk van a fogyasztóknak, meggondolhatják magukat.

 

Mit érdemes szem előtt tartaniuk a fogyasztóknak?

 

1. Ha ajándékot vásárolnak, minden esetben figyeljenek arra, hogy ha a terméknek nincs hibája, úgy a vállalkozás nem köteles visszavenni a terméket. Ha mégis ilyen vállalással élt a cég, abban az esetben is még a vásárlás előtt tájékozódjanak arról, hogy milyen feltételek mellett biztosítja ezt a lehetőséget. Erről a vállalkozások honlapján, vagy a vevőszolgálatukon érdeklődhetnek. Azonban ne hagyatkozzanak csupán szóbeli ígéretre, mivel az utólag nem bizonyítható.

 

2. Amennyiben hibás az ajándékba adott termék, éljenek jogaikkal a szavatossági szabályok szerint: kijavítást vagy kicserélést kérhetnek, ha egyik sem lehetséges, igényelhetik az ár leszállítását, végső soron pedig elállhatnak a vásárlástól. Ezekkel a jogokkal viszont csak a kapott nyugta ellenében tudnak élni, így a biztonság kedvéért őrizzék meg ezt meg ajándékba szánt termék esetében is. Figyeljenek viszont arra, hogy az igényérvesítésre nyitva álló határidőket a vásárlástól kell számítani. A hibás termékhez kapcsolódó kellékszavatossági igényt két éven belül lehet érvényesíteni. Ezen felül a vásárlástól számított 6 hónapig a vállalkozásnak kell bizonyítania azt, hogy a terméket hibátlan állapotban adta el a fogyasztónak.

 

3. Éljenek a 14 napon belüli elállás jogával az interneten vagy esetleg telefonon megrendelt termék esetén, például ha késni fog a kiszállítás. Ezzel a joggal nem csak ilyen esetben élhetnek, akkor is dönthetnek így, ha a megrendelt terméket már megkapták, és hibája sincsen, egyszerűen csak meggondolták magukat.

 

4. Akár a termék visszavételével, akár a termék hibájának kapcsán érvényesített jogaira vonatkozóan támadna vitájuk a vállalkozással, kezdeményezzék a fogyasztók Budapesti Békéltető Testület ingyenes eljárását, melynek keretében egyszerűen és gyorsan megegyezhetnek a bepanaszolt vállalkozással.