Internetes vásárlás: ezekre ügyeljenek a fogyasztók!

A fogyasztók online vásárláshoz kötődő, az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásával összefüggő kérelmei leggyakrabban számítástechnikai, vagy egyéb elektronikai berendezésekkel kapcsolatban merülnek fel. Természetesen időről-időre akadnak példák más jellegű termékek (például ruha, cipő, berendezési tárgy) esetében is, de egyelőre az elektronikai eszközökhöz kapcsolódik a legtöbb, indokolás nélküli elállási jog gyakorlásából eredő vita.

 

Laptop mellé adott szoftver: nem élhet a fogyasztó az indokolás nélküli elállási jogával?

 

Többször volt példa arra, miszerint a vállalkozás arra hivatkozva nem akarta visszavenni a fogyasztó által online megvásárolt laptopot, hogy az eszköz mellé operációs rendszert is kapott, illetve felbontotta a csomagolást. A fogyasztó kérelme szerint viszont csak a kicsomagolás után vette észre, hogy a webáruházból vásárolt laptopnak nem magyar, hanem cseh nyelvű billentyűzete van. Ezután visszavitte azt a vállalkozás ügyfélszolgálatára, a vállalkozás azonban nem volt hajlandó a pénz visszafizetésére. Mivel a további egyeztetés eredménytelennek bizonyult, a fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez fordult.

 

Az ügyben megállapításra került, hogy a fogyasztói igény megalapozott, az ajánlás indokolásában hangsúlyozta az eljáró tanács, hogy a vállalkozás nem szűkítheti önkényesen a 14 napos indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetősége. Ugyanis csak a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.)  Kormányrendeletben foglalt kivételek fennállása esetén nem élhetnek e jogukkal a fogyasztók.

 

A csomagolás felbontására így csak két esetben hivatkozhat a vállalkozás.

 

Egyrészt ha egészségvédelmi vagy higiéniai okokból nem vesznek vissza egy kicsomagolt terméket, másrészt ha lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának megvásárlása történt. A szóban forgó esetben ez utóbbira hivatkozott a vállalkozás. Az eljáró tanács álláspontja szerint azonban a fogyasztó nem szoftvert vásárolt, amelyet „kibontott”, hanem egy készüléket, amelyhez operációs rendszer is tartozott. Tehát a fogyasztó jogosult volt a vételár visszatérítésére.

 

Az indokolás nélküli elállási jog elutasítása a személyes átvételre hivatkozva

 

Arra is volt példa a Testület előtt, hogy a vállalkozás azért nem tartotta jogosnak a fogyasztó elállási igényét, mivel ugyan online rendelte meg a terméket, de az átvétel személyesen történt. A fogyasztó ebben az esetben is laptopot vásárolt az interneten keresztül, amelyet a vállalkozás telephelyén szeretett volna átvenni. Átvételkor a csomagolást felbontották a fogyasztó előtt, illetve elindították a laptopot. Mivel a honlapon magyar nyelvűként volt hirdetve, fel sem merült a fogyasztóban, hogy más billentyűzete is lehetne, mint magyar nyelvű, hiszen ilyen típusú laptopot tudomása szerint gyártanak magyar billentyűzettel is. Miután hazavitte a terméket, akkor vált számára nyilvánvalóvá, hogy a billentyűzet német, és a magyar karakterek csak festve vannak rá. A fogyasztó visszavitte az üzletbe a laptopot, ahol arra hivatkozással utasították el, hogy az átvétel személyesen történt, illetve egyedi megrendelés keretében történt a vásárlás, így a fogyasztót nem illeti meg a 14 napos elállási jog.

 

Az ügyben ismét a fogyasztói kérelem bizonyult megalapozottnak. Az eljáró tanács ugyanis rámutatott arra, hogy a személyesen történő átvétel nem érinti azt a tényt, miszerint maga a szerződés megkötése nem személyesen, hanem távollévők között történt. Így erre való hivatkozással nem utasítható el az indokolás nélküli elállási igény. Habár a Kormányrendelet alapján nincs mód a 14 napos elállás gyakorlására olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak, ebben az esetben a megrendelés leadásakor a fogyasztó semmilyen egyedi kérést nem fogalmazott meg, a vállalkozás által kínált terméket rendelte meg, így fel sem merülhetett egyedi megrendelés, amelyre a kereskedő hivatkozott. Így a cég kifogása nem volt jogos.

 

A legfontosabb tudnivalók az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásáról

 

Az interneten vásárolt termékekre nézve – bizonyos jogszabályi kivételektől eltekintve – 14 napos indokolás nélküli elállási jog illeti meg a fogyasztókat. Ez azt jelenti, hogy meggondolhatják magukat. Kivétel lehet viszont például a fentiekben említettek mellett, ha romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző árut vásárolnak meg, vagy hírlapot, folyóiratot és időszaki lapot (kivéve az előfizetést). Fontos tudni, hogy az indokolás nélküli elállási jogról, gyakorlásának feltételeiről, illetve az elállási nyilatkozat megtételének módjáról a vállalkozás köteles tájékoztatni a fogyasztókat. Ellenkező esetben az elállásra nyitva álló határidő egy évvel meghosszabbodik.

 

Bár a Kormányrendelet nem írja elő kötelezően azt, hogy az elállásra vonatkozó nyilatkozatot a fogyasztóknak írásban kell megtennie, mégis érdemes az írásbeli formát választani az elállás közlésére, mivel utóbb a fogyasztót terheli a bizonyítási kötelezettség, hogy valóban élt e jogával. A Kormányrendelet melléklete tartalmaz egy mintát is, a legegyszerűbb megoldás lehet ennek felhasználásával jelezni az elállási szándékot a vállalkozás felé.

 

A fogyasztó az indokolás nélküli elállás közlését követően köteles a terméket legfeljebb 14 napon belül visszaküldeni a vállalkozásnak, vagy a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta a termék visszaszállítását (például ha a termék postai küldeményként nem feladható). A termék visszaküldésének költségét a fogyasztó viseli, bár van mód arra is, hogy a vállalkozás ezt átvállalja. Ezen felül a fogyasztót más költség nem terheli. A termékben bekövetkezett értékcsökkenésért is csak abban az esetben felel, ha a kipróbálás szintjét meghaladta a termék használata.

 

Végül a vállalkozás pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríteni a termék árát a fogyasztónak, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.