Klubrádió interjú | 2020 július 30.

mikrofon

Dr. Inzelt Éva a Budapesti Békéltető Testület elnöke 2020. július 30-án a Klubrádió Nívó - a minőség magazinja című műsorának vendége volt.

Az interjúban azon ügyekről beszélt, amelyek személyszállítási szolgáltatásokra vonatkoznak, méghozzá egy vállalkozás jegyvásárlással kapcsolatos ügykezelése változott meg, mert a vállalkozás első ellenállását követően annak a fogyasztónak aki a békéltető testülethez fordult, annak az utóbbi ügyekben általában visszafizették a bérlet árát. Ezen ügyekben a fő kérdés az volt, hogy ha a jegykiadó automata kinyomtatta a programja szerint a jegyet, azonban a fogyasztó nem tudott hozzájutni, mert az automata jegykiadó polcára fizikailag nem került a jegy. Ebben az esetben az adásvétel szabályai szerint a vételár megfizetését a fogyasztó igazolta, azonban a jegy átadását a vállalkozásnak kellett bizonyítania.

Az adás az alábbi linken hallgatható vissza.