Megugrott a repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok száma a Budapesti Békéltető Testületnél - Egyre többen bíznak a békéltetésben

Kép
repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok

Több mint 4000 ügyben hozott döntést tavaly a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT). Az érdemi ügyek háromnegyedében a jogviták a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt kedvezően, mindkét fél megelégedésére zárultak. 

2022-ben összesen 4198 ügy (8 százalékkal több 2021-hez képest) érkezett a Budapesti Békéltető Testülethez, ebből 4156 esetben született döntés. Az érdemi ügyek 75 százalékában mindkét fél megelégedésével zárultak az ügyek, ami az egy évvel korábbi 55 százalékos arányhoz képest kiemelkedő javulást jelent az eredményesség terén. Ez azt jelzi, hogy a gazdasági szereplők egyre nagyobb hányada ismeri a békéltető testület munkáját, és megbízik az ajánlásaiban. 

Tavaly a BBT-hez érkező fogyasztói panaszok 55 százaléka a szolgáltatókkal kapcsolatban érkezett, elsősorban a közüzemi szolgáltatásokkal, a légiutas jogokkal és az elmaradt koncertekkel kapcsolatban jeleztek kifogást a fogyasztók. 

A közüzemi szolgáltatásokkal szemben jelentősen növekedett a panaszok száma az energiaválság és a változó jogszabályi környezet hatására – ez főként az ügyintézési határidők meghosszabbodását, a számlák értelmezését vagy korrekcióját érintette elsősorban a villamosenergia-és gázszolgáltatások terén. Ezekben az ügyekben a vállalkozások kiemelkedő együttműködési hajlamot tanúsítottak a BBT eljárásaiban. A téma gyakorisága miatt a kamara a BBT szakembereivel konzultációs lehetőséget biztosított a kerületekben szervezett üzleti találkozók energetikai tanácsadásán résztvevő vállalkozóknak is. 

Ugyancsak megnőtt a benyújtott panaszok mennyisége a napelemrendszerekkel – szerződéskötéssel, a kivitelezés elhúzódásával, a megtermelt villamosenergia elszámolásával – kapcsolatban.  

Az eddigi évekhez hasonlóan 2022-ben is sok vitás ügy tárgya volt a telefon- és internetszolgáltatás minősége, a hűségidő, illetve a kötbérfizetési kötelezettség, valamint a számlák kiküldésének elmaradása. A szolgáltatások körében gyakoriak volt az automatából történő jegyvásárlással kapcsolatos sérelmek, a repülőgépjárat-törléssel kapcsolatos panaszok, vagy az elektronikai termékek szoftveres működésével összefüggő kifogások. 

A szolgáltatásokon túl az online vásárolt termékekkel kapcsolatban is gyakran kellett döntenie a testületnek. Többször előfordult többek között, hogy a webáruházak téves árfeltüntetés miatt megtagadták a rendelés teljesítését. Számos jogvita a kiszállítás elhúzódásával, a webáruházban raktárkészleten lévőnek feltüntetett áru tényleges készlethiányával kapcsán alakult ki a fogyasztók és vállalkozások között.  

A termékkel kapcsolatos panaszokon belül a tartós fogyasztási cikkek (főleg mobiltelefonok, televíziók vagy nagy háztartási gépek) jótállási problémái továbbra is az egyik legnagyobb számú ügycsoportot képviselik.  

A szakmailag független békéltető testületeket a megyei és fővárosi kereskedelmi és iparkamarák működtetik. Hatáskörük a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerint a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése, céljuk a felek közötti egyezség elősegítése. Egyezség hiányában az eljáró tanácsok döntést hoznak (ajánlást, kötelezést, elutasítást vagy megszüntetést) a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és ingyenes érvényesítése érdekében. A békéltető testületek a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot is adnak a feleket megillető jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban.  

2022-ben 6 %-kal nőtt az ajánlások száma a tavalyi évhez képest. A fogyasztói visszajelzések alapján több vállalkozás teljesítette a 2022-ben hozott ajánlásokat, mint 2021-ben. A Budapesti Békéltető Testület ajánlásain keresztül hatással van a vállalkozások jogkövető magatartásának kialakításában. Az ajánlások joggyakorlat formáló hatása vitathatatlan, számos példánk van a múlt évben, amikor egy vállalkozás a békéltető testület által hozott ajánlásoknak köszönhetően változtatta meg addigi gyakorlatát.  

A békéltetés hazánkban az alternatív vitarendezés legsikeresebb ága. Mindez a felek együttműködésén és autonómiáján, a testületi tagok szakmai hozzáértésén, méltányos és értő jogalkalmazásán, valamint a testületek széles körű felvilágosító munkáján alapszik. Utóbbi céllal a BBT honlapján és megújult Facebook-oldalán számos információt, ajánlást oszt meg.