Pert nyert a Budapesti Békéltető Testület az MBIK Zrt. ellen

A Fővárosi Törvényszék ítélete egyben iránymutatásul is szolgál a békéltető testület számára, mivel abban megállapításra került, hogy amennyiben egy békéltető testületi ajánlás hatályon kívül helyezése iránti kereset kerül benyújtásra a bírósághoz, úgy abban a vállalkozás már nem hivatkozhat olyan új bizonyítékra, amelyet a békéltető testületi előtti eljárás során még nem csatolt be. Az eljáró tanácsoknak tehát mindig a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kell dönteniük és mérlegelniük.  

Indokolásában ugyanis a Törvényszék rámutatott arra, hogy az MBIK Zrt. csupán az ajánlás hatályon kívül helyezése iránt indított perben csatolta azokat az új, döntő erejű bizonyítékokat, amelyeknek értékelésére a Testület eljárása keretében nem volt mód, hiszen azok csatolása elmaradt a vállalkozás részéről a békéltető testületi eljárás során. Ráadásul a Testület eljáró tanácsa – törvényi kötelezettségének megfelelően - felhívta a vállalkozást bizonyítékai csatolására azzal a figyelmeztetéssel, hogy ennek hiányában a rendelkezésre álló adatok alapján kerül sor döntésének meghozatalára. Az MBIK Zrt. továbbá maga kérte azt is a Testülethez eljuttatott válasziratában, hogy a tanács a rendelkezésre álló adatok alapján hozza meg döntését.

Az ügyben a fogyasztó egy kanapét vásárolt a vállalkozástól, elmondása szerint úgy tájékoztatták, hogy ha bármilyen probléma lenne vele, úgy tőle azt három napon belül visszavásárolják. Ezt követően a fogyasztó kérte a bútor házhozszállítását, lakhelyén azonban a szállító cég emberei meg sem kísérelték leemelni a bútort a szállítóeszközről, mivel az nem fért volna be állításuk szerint a lakásba. A fogyasztó ezt követően kérte a bútor vételárának visszatérítését a vállalkozástól, azonban azt csak 39.000 Ft kezelési költség levonásával térítették vissza számára, ezért kérelemmel fordult a Budapesti Békéltető Testülethez.  

A vállalkozás megtagadta a levont kezelési költség visszatérítését és vitatta a fogyasztó kérelmének jogosságát, a Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsa azonban megalapozottnak ítélte a fogyasztói kérelmet, így ajánlást hozott, amely a kezelési költség fogyasztónak történő visszafizetésére irányult.

A perben a Testületnek adott igazat a bíróság, kimondva azt, hogy az eljáró tanács a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint alappal jutott arra a következtetésre, hogy a bútor kiszállítását végző vállalkozás az MBIK Zrt. megbízottja, így a fogyasztó és vállalkozás között létrejött szerződés teljesítésének helye a fogyasztó lakása volt. Mivel azonban a bútor nem került a fogyasztó lakásában elhelyezésre, ezért a teljesítés sem történhetett meg, emiatt pedig a szerződés még a vállalkozás általi teljesítés előtti lehetetlenülés folytán megszűnt.

Korábbi perekről információk:

Bírósági ítélet Ticketpro ügyben – fogyasztói jogviszony a jegyvásárlók és a vállalkozás között

Nyertes perek a Fővárosi Törvényszéken

Elutasított kereset – hatályban marad a BBT ajánlása a Terézvárosi Önkormányzat ügyében

Az ítélet: másodfokon pert nyert a Budapesti Békéltető Testület a Ticketpro Jegyterjesztő Kft. ellen

A Fővárosi Ítélőtábla a BBT-nek adott igazat - azaz mit jelent a 15 napos határidő?

Pert nyert a Budapesti Békéltető Testület