Internet nélkül mennyi az annyi?

A Budapesti Békéltető Testület előtt meglehetősen gyakoriak a telekommunikációs szerződésekkel, előfizetésekkel kapcsolatos vitás ügyek. Egy ilyen példa: a fogyasztó 2011. január 12-én bement a vállalkozás ügyfélszolgálatára és közölte az ügyintézővel, hogy az internet szolgáltatást szeretné lemondani. A fogyasztó árajánlatot kért az internet nélkül.

A vállalkozás ajánlatát a fogyasztó elfogadta. A fogyasztó később tapasztalta, hogy a számlák összege nem csökkent, mert az internet havidíját továbbra is számlázta a vállalkozás. A fogyasztó reklamációval fordult a vállalkozáshoz, melyre azt a tájékoztatást kapta, hogy ki kellett volna tölteni a nyomtatványt. A fogyasztó ezt nem fogadta el, mert az ügyfélszolgálaton nem tájékoztatták, hogy nyomtatványt is ki kell töltenie. A fogyasztó telefonon is bejelentette a panaszát áprilisban, amikor a beltéri egységet a tv-nél cserélni kellett. A fogyasztó egyszer ellenőrizte, de még nem kapcsolták ki a szolgáltatást. A fogyasztó május 30-án az ügyfélszolgálaton ismételten panaszt tett és kitöltötte a formanyomtatványt is. A vállalkozás ekkor úgy tájékoztatta, hogy még 6 napig nyugodtan használhatja a szolgáltatást, ezt a tájékoztatást a vállalkozás telefonon is megerősítette.

Ezt követően a fogyasztó kérelemmel fordult a békéltető testülethez annak érdekében, hogy a testület kötelezze a vállalkozást 19.304.-Ft jóváírására, valamint kérte a testületet, hogy állapítsa meg, hogy a vállalkozás megtévesztő módon járt el a szerződés módosításakor.

A vállalkozás az eljárásban a békéltető testület megkeresésére küldött válasziratában adott tájékoztatása szerint a fogyasztó a telefonvonal és a műsorszolgáltatás tekintetében kérte a meglévő szerződésének módosítását. Az internet szolgáltatás felmondására irányuló írásos nyilatkozat nem került aláírásra. Tekintettel arra, hogy a szerződésmódosítás a személyes ügyfélszolgálati ponton történt, a megrendelés során elhangzottak ellenőrzésére a vállalkozásnak nincs lehetősége. A fogyasztó a panaszát 2011. június 06-ig nem jelezte, illetve a szolgáltatást 2011. május 11. és június 02. közötti időszakban igénybe is vette. A fogyasztó 2011. június 06. napján kereste fel a vállalkozást. A fogyasztó reklamációjával egyidejűleg a vállalkozás munkatársa rögzítette az internet szolgáltatás megszüntetését is, ezért annak igénybevétele és számlázása még azon a napon megszűnt. A vállalkozás a fogyasztó panaszát elutasította. A vállalkozás jelölési jogával nem élt. A vállalkozás előzetesen a jogvita tárgyára kiterjedő hatályú alávetési nyilatkozatot nem tett.

A fogyasztó a meghallgatáson a kérelmében leírtakat fenntartotta. Elmondta, hogy munkáltatójától nem kapott támogatást az internet előfizetésére, ezért akarta lemondani a hűségidő lejártakor. A vállalkozástól kizárólag az ajánlatot és a 2011. 01. 12. napján kelt tájékoztatást kapta. Elmondta, hogy a szolgáltatást kizárólag akkor vette igénybe, amikor ellenőrizte, hogy a vállalkozás már megszüntette-e az internet szolgáltatást.

Az eljáró tanács megállapította, hogy a fogyasztó 2010. 01. 08. napján kötött szerződést internet, telefon és tv szolgáltatás igénybevételére egy év hűségidő vállalással. Az előfizetői szerződés II. pontja szerint a szerződés határozatlan időtartamra jött létre. A szerződés VII. pontja szerint „az előfizetői szerződést a felek felmondással vagy erre vonatkozó közös megegyezéssel szüntethetik meg. Az előfizető a felmondás szándékát írásban, szóban, telefonon tett bejelentéssel a szolgáltató ügyfélszolgálati irodáiban jelezheti”. A fogyasztó részére a vállalkozás által 2010. 01. 08. napján adott ajánlatban a telefon, az internet és tv havidíja is feltüntetésre került, és az előfizetői szerződés is az ajánlatban feltüntetett három szolgáltatás igénybevételére jött létre.

A fogyasztó 2011. 01. 12. napján az internet szolgáltatást szóban a vállalkozás ügyfélszolgálati irodájában felmondta. A vállalkozás által adott ajánlatban az internet szolgáltatásra vonatkozó ajánlat nem szerepelt, valamint a megrendelés visszaigazolásáról szóló tájékoztató szerint a fogyasztó korábbi MT ügyfél-azonosító számán az igényelt szolgáltatások között az internet előfizetés nem került feltüntetésre. A fogyasztó a vállalkozás részére telefonon, valamint 2011. 05. 30. napján írásban is bejelentette a panaszát.

A fentiekre tekintettel az eljáró tanács ajánlást fogalmazott meg, miszerint a vállalkozás az ajánlás kézhezvételétől számított 15 napon belül 2011. 01. 12-től 2011. 06. 05. napjáig kiszámlázott DSL kezdő internetdíjat törölje.