Meddig hiteles a közüzemi mérőóra? Kinek a költsége cserélni?

A közüzemi szolgáltatások lényeges fogyasztói szükségleteket elégítenek ki, az ezen ügyekkel kapcsolatos jogviták a fogyasztók széles körét érintik, hiszen valamilyen formában minden háztartás érintett, erre tekintettel az elvárható, körültekintő fogyasztói magatartás kialakítása alapvető fontosságú e körben. Földgáz-, villamos energia- és víziközmű-szolgáltatást szinte mindenki igénybe vesz, mégis sok fogyasztó nincs tisztában az ebből fakadó kötelezettségeivel.

A Budapesti Békéltető Testülethez érkező kérelmekből megállapítható, hogy a közüzemi szolgáltatások vonatkozásában sokszor az is probléma forrása, hogy a fogyasztást mérő órák kinek a tulajdonában vannak, kinek a feladata az állagmegóvás, mikor kell cserélni ezeket az órákat, a csere költsége kit terhel, be kell-e engedni a szolgáltató munkatársait a lakásba, mikor hitelesek az órák. A Testület a fogyasztók és a vállalkozások közötti gyakori és jelentős problémákkal kapcsolatos információkat közzéteszi, és ezek mellé ajánlásokat tesz arra vonatkozóan, hogy a jövőben az ilyen problémák hogyan kerülhetőek el, vagy oldhatóak meg anélkül, hogy a felek között hosszú ideig elhúzódó jogvitára kerülne sor. Mellékelten csatoljuk a 2/2019. számú ajánlást a közüzemi mérőórák kezelése és hitelesítése kapcsán tanúsítandó körültekintő fogyasztói magatartásról teljes terjedelmében, azonban lássuk a legfontosabb tudnivalókat!

Fontos alapelv minden mérőórával mért szolgáltatás esetében, hogy joghatással járó mérést - ami a számlázás alapjául szolgál - kizárólag hiteles mérőeszközzel lehet végezni. A jogszabályok a különböző mérőeszközök hitelesítési idejét eltérően határozzák meg. Ennek megfelelően:

- Gázóra: Az óránkénti hat köbméter és annál kisebb teljesítményű gázmérők esetén a hitelesítési csere 10 évente esedékes, az óránként hat köbméternél nagyobb teljesítményű eszközöknél pedig 5 évente.

- Vízóra: a főmérő hitelességi idejét 8 évben, a mellékmérőét 8 évben határozza meg a jogszabály.

- Villanyóra: A gázórához hasonlóan itt is 10 év a hitelességi idő.

Kinek a kötelezettsége és költsége cserélni a lejárt hitelességű mérőórákat?

A különböző közüzemi szolgáltatások esetében eltér a szabályozás abban a körben, hogy kinek a költségére kell elvégezni a mérőórák cseréjét. Legtöbb esetben ez a szolgáltató feladata a saját költségén, és a fogyasztónak csak annyi a dolga, hogy a szolgáltató munkatársai részére lehetővé tegye az ingatlanba való bejutást, a mérő megközelítését, azonban van ez alól kivétel is.

A gázórák és a villanyórák a közszolgáltatók tulajdonában állnak, a hitelességi idejük lejáratakor a szolgáltatók így azokat a saját költségükön kötelesek kicserélni.

A vízórák esetében a főmérők szintén a közszolgáltatók tulajdonában állnak, azonban a mellékmérők már a fogyasztók tulajdonában vannak, így a mellékvízmérők hitelesítéséről, illetve cseréjéről saját költségükön kötelesek gondoskodni a fogyasztók!

Azért van ennek kiemelt jelentősége, mert rengeteg utánajárással, bosszúsággal jár, ha erről a fogyasztó nem gondoskodik időben. A vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint ugyanis amennyiben a mérő hitelessége lejárt és a mérőcseréről a mellékmérő tulajdonosa nem gondoskodott időben, a mellékszolgáltatási szerződés, amely a számlázás alapjául szolgál, megszűnik. Ebben az esetben el kell végeztetni a lejárt hitelességű mellékmérők cseréjét és hitelesíttetését, és kérni kell a lakás-mellékvízmérők újbóli számlázásba vételét a mellékszolgáltatási szerződés ismételt megkötésével.

Azt is kevesen tudják a fogyasztók közül, hogy a mérőórák épségéért, állagáért ők felelnek, akkor is, ha nem az ő tulajdonukban van az óra. Ezért ha bármilyen rendellenességet, sérülést tapasztalnak, azt haladéktalanul be kell jelenteni a szolgáltatónak, ellenkező esetben ugyanis magas összegű kötbér követeléssel élhet a szolgáltató.

Be kell-e engedni a szolgáltató munkatársát az ingatlanba?

Igen, a fogyasztónak kötelezettsége biztosítani, hogy a szolgáltató munkatársai a munkát elvégezhessék, akár az előzetesen írásban ajánlott időpontban, akár, ha az nem volt jó, a későbbi, egyeztetett időpontban.

A mérőcserére, ahogy egyébként az ellenőrzésre is, csak munkanapokon van mód, reggel 8 és este 20 óra között.

Fontos tudni, hogy ha a lakásba való bejutást nem biztosítják a fogyasztók – kétszeri írásbeli, eredménytelen felszólítást követően – akár a szolgáltató gyorsított bírósági eljárást, úgynevezett nemperes eljárást is igénybe vehet a lakásba való bejutás érdekében, és azt jogi úton is kikényszerítheti.

A Budapesti Békéltető Testület további, jó tanácsait tartalmazó, 2-2019. számú ajánlás megtekinthető ide kattintva.