Nem mindegy, melyik parkolóóránál fizetünk

A fogyasztó kérelmében előadta, hogy 2011. jan. 13-án történt parkolásával és „büntetésével” kapcsolatban méltányossági kérelemmel fordult a vállalkozáshoz, mivel a büntetést nem érezte jogosnak, a „késedelmes parkolás” ugyanis önhibáján kívül történt. Az eset körülményeit részletesen leírta a vállalkozásnak, az azonban csak „a jogszabályok csökönyös ismétlésével” válaszolt, a körülményeket nem vizsgálta, utolsó e-mailjére pedig választ sem adott. Ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) fordult, az azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította kérelmét, hatáskör hiányára hivatkozva. A fogyasztó a fentiek okán kezdeményezett békéltető testületi eljárást.

Kérelméhez mellékelte a vállalkozással folytatott levelezését és az NFH elutasító végzését. A meghallgatáson a fogyasztó elmondta, hogy az érintett útszakaszon semmilyen jelzés nem utalt arra, hogy díjfizető várakozási övezetről van szó. Mindemellett ő elkezdett parkolóóra után keresgélni, így végig is ment a Tinódi utcán, de ott sehol nem talált parkolóórát. A következő utcában, a Gabona utcában sem talált. Később kiderült számára, hogy annak a legvégén található egy óra. Így csak az azt követő, Vaskapu utcában talált automatát. Mobilparkolást azért nem tudott indítani, mert addig, amíg nem talált egy parkolóórát, nem tudta, hogy milyen díjövezetben van.

A fogyasztó a meghallgatáson azt is elmondta, hogy kérdésére egy biztonsági őr megerősítette, hogy a Tinódi utcában korábban volt parkoló automata, azonban azt leszerelték.

A fogyasztó a meghallgatáson 4 db fényképfelvételt csatolt be állításainak alátámasztásául: egyet a Soroksári út érintett szakaszáról, kettőt a Tinódi utcáról, egyet pedig a Gabona utcáról.

Pontos kérelmét a vállalkozás által kiszabott pótdíj és várakozási díj törlésében jelölte meg. A fogyasztói kérelem – a fogyasztó nyilatkozata és a becsatolt okiratok alapján - megalapozott.

A rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint a fogyasztó az általa használt, HZA-286 frsz.-ú gépjárművel 2011. jan. 13-án 17:36 perckor érvényes parkolójegy nélkül várakozott a Budapest IX. kerület, Tinódi u. 4. sz. előtt. Emiatt a vállalkozás 2.880,- Ft tótdíjat, és 240 Ft egyórai várakozási díjat követel a fogyasztóval szemben (befiz. azon.: 1090031350).

A felek által nem vitatott tény, hogy a Tinódi után való várakozásért várakozási díj fizetendő. A fogyasztó által előadottak szerint és a vállalkozás által sem vitatottan a fogyasztó a pótdíjazást követően 9 perccel, 17:45-kor indított mobilparkolást.

A fogyasztó előadása szerint a parkolási díj megfizetésére ezt megelőzően egyrészt azért nem volt lehetősége, mert egyrészt a díjfizetésre semmilyen jelzőtábla nem figyelmeztetett az adott útszakaszon, másrészt az általa elfoglalt várakozóhely közelében nem volt található működő parkoló automata.

Az eljáró tanács hangsúlyozza, hogy a fogyasztó ezen állításait a vállalkozás egyetlen ízben sem vitatta – sem a jelen eljárás során, sem azt megelőzően. Emellett pedig, a fogyasztó a fenti állításait az eljárás irataihoz csatolt fényképfelvételekkel is igazolta, hiszen azokon látható, hogy a Tinódi utcának a Soroksári út és a Vaskapu utca közötti szakaszán nincs parkolóóra, a Gabona utca fotón látható, kb. 50 m-es szakaszán szintén nincs parkolóóra, és az is megállapítható, hogy a Soroksári útról a Tinódi utcába behajtva nincs a díjfizetős várakozási övezetre figyelmeztető tábla elhelyezve.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 9/D. §-a az alábbiakról rendelkezik:

„(1) A járművekkel helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken történő várakozás a helyi közút, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, valamint terek, parkok és egyéb közterületek közlekedési célú használata. A kijelölt várakozási terület fenntartása a várakozási terület kezelőjének feladata.

(2) A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken járművel történő várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást a tulajdonos helyi önkormányzat, illetve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 9. § (5) bekezdés szerinti szolgáltató köteles ellátni.

(3) A járművek helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken történő várakozása a helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony. A várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért a jármű üzembentartója felel.

(4) A helyi önkormányzat az Ötv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott gazdasági társasággal a (2) bekezdés szerinti közszolgáltatás ellátására szerződést köthet. A szerződésnek tartalmaznia kell:

a) a szolgáltató által ellátandó közfeladatot és egyéb tevékenységet,

…………

(5) A (4) bekezdés szerinti szerződést - annak módosításaival egységes szerkezetben - az önkormányzat és a gazdasági társaság a hatályba lépését követő 30. napon a honlapján közzéteszi.”

A fentiek alapján megállapítható, hogy a közterületeken való várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást a tulajdonos helyi önkormányzat, illetve a vele szerződött közszolgáltató köteles ellátni.                

A vállalkozás a Kkt. 9/D. § (5) bekezdésének megfelelően közzétette a kerületi önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződését. Ennek 3.1.8. pontja a vállalkozás, mint közszolgáltató kötelezettségei között sorolja fel a várakozási övezeteknél előírt jelzőtáblák (kiegészítő jelzőtáblák) kihelyezését és azok folyamatos karbantartását.

A közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről szóló 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a különleges szabályokat jelző táblák körében, 18.4. alatt rendelkezik a várakozási övezetek jelzéséről. Eszerint :

„a) Várakozási övezetnek olyan területet szabad kijelölni, amelynek egész területén a várakozás feltétel nélkül, vagy feltételekhez kötötten (pl. meghatározott ideig és/vagy díjfizetési kötelezettséggel stb.) megengedett.”,

„c) A „Várakozási övezet” jelzőtáblát arra a területre bevezető minden út elején el kell helyezni, amely - több, egymással összefüggő útszakaszból álló - területen a várakozást feltételhez kötötték.”

Budapest Főváros Közgyűlésének 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelete (Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról) 4. § (1) bekezdése rögzíti, hogy „A várakozási övezeteknél elhelyezett jelzőtábla alatti kiegészítő táblán a díjfizetési kötelezettség mellett utalni kell a kötelezettség időbeli hatályára és a megengedett maximális várakozási időtartamra.”

A fővárosi közgyűlési rendelet melléklete a parkolás-üzemeltetési rendszer technikai feltételei között rögzíti, hogy a jegykiadó automatáknak a várakozóhelyek 80%-ától 50 méteren belül elérhetőek kell lenniük.

Az eljáró tanács a rendelkezésre álló dokumentumok alapján és a vállalkozás vitatása, illetve a fogyasztó állításait cáfoló bizonyítéka hiányában megállapította, hogy a vállalkozás nem tett eleget a díjfizetés ellenében igénybe vehető várakozási övezet megfelelő jelzésére vonatkozó, fenti jogszabályi előírásoknak, valamint nem tett eleget azon kötelezettségének sem, hogy jegykiadó automatát biztosítson a fogyasztó által igénybe vett várakozóhelytől 50 m-en belül. Mindezek alapján a vállalkozás nem biztosította a Kkt. 9/D. § (2) bekezdése szerinti azon kötelezettségének, hogy a közterületeken járművel történő várakozás feltételeit biztosítsa.

Az eljáró tanács a megfelelő távolságon belül elhelyezett jegykiadó automata hiányára vonatkozó megállapításánál figyelembe vette azt, hogy:

- Budapest térképe alapján megállapítható, hogy a Tinódi utca a Soroksári útra merőleges, a Vaskapu utcáig kb. 150 m hosszú utca, és ezen a szakaszon nem található jegykiadó automata,

- a vállalkozás honlapján feltüntetett információk tanúsága szerint is a Tinódi utcában csak a Vaskapu utcán túli szakaszon, a 7-9. sz. előtt került elhelyezésre jegykiadó automata,

- a Soroksári útról a Tinódi utcába hajtva, bal kéz felől kb. 70-80 m-re a Gabona utca nyílik, amelynek – a fogyasztó előadása és a vállalkozás honlapján szereplő információk szerint is - csak a túlsó végén, a Gabona u. 2. sz. előtt, tehát a Tinódi-Gabona utca kereszteződéstől 70-80 m-re található jegykiadó automata,

- a vállalkozás honlapjának információi szerint a Soroksári úton nem található jegykiadó automata.

A felek jogviszonyára a fent hivatkozott jogszabályokon túl, a Kkt. 9/D. § (3) bekezdése által is rögzítetten a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) rendelkezései irányadók.

A Ptk. 302. § b) pontja szerint A jogosult késedelembe esik, ha elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett megfelelően teljesíteni tudjon”. A Ptk. 303. § (3) bekezdése pedig rögzíti, hogy „A jogosult késedelme a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja.”

Tekintettel a vállalkozás fentiekben részletezett szerződésszegésére, késedelmére, a fogyasztó nem kötelezhető a díjfizetés nélküli várakozás miatti pótdíj és egyórai várakozási díj megfizetésére, hiszen a vállalkozás nem biztosította a várakozóhely díjfizetés ellenében történő használatának jogszabályban előírt feltételeit.

Mindezek alapján az eljáró tanács a rendelkező részben foglaltak szerint megalapozottnak találta a fogyasztó igényét. Azaz a vállalkozás az írásba foglalt ajánlás kézhezvételétől számított 15 (azaz: tizenöt) napon belül a 481101190000327 (481101180000477) ügyszámú parkolási esemény kapcsán kiszabott pótdíj tartozást törölje nyilvántartásából.