Nyugdíjasoknak szóló fogyasztóvédelmi program

Kép
Nyugdíjasoknak szóló fogyasztóvédelmi program

2025. október 2-án a Budapesti Békéltető Testület nyugdíjasok számára szervezett fogyasztóvédelmi tájékoztató programot a Kondor Béla Közösségi Házban. Az esemény a BBT „A tisztességes kereskedelmi gyakorlatok előmozdítása az alternatív vitarendezés eszközeivel Magyarországon (FAIRCOMADR)” című, európai uniós finanszírozású projektje keretében valósult meg.

A „Mit kapok a pénzemért? – jótállási, szavatossági kérdések” című előadás célja az volt, hogy a nyugdíjas korosztály számára közérthető módon mutassa be a fogyasztóvédelmi jogérvényesítés legfontosabb eszközeit, különös tekintettel a mindennapokban leggyakrabban előforduló helyzetekre. A program fókuszában az „elérhető fogyasztóvédelem” szemlélete állt: a résztvevők gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg, milyen ügyekben és hogyan fordulhatnak a békéltető testülethez.

Az érdekfeszítő előadást dr. Kolyvek Antónia, a Budapesti Békéltető Testület tagja és jogi tanácsadója tartotta. Az előadás végén a résztvevők számára lehetőség nyílt arra is, hogy egyéni ügyek kapcsán kérdéseket tegyenek fel.

Az esemény során bemutatásra került a békéltető testületi eljárás működése, annak legfontosabb jellemzői – így az ingyenesség, a gyors ügyintézés és az egyszerű igénybevétel –, valamint a jótállással, szavatossággal és a szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszkezelés alapvető szabályai. Külön hangsúlyt kaptak azok a területek, amelyek a nyugdíjas fogyasztókat fokozottan érintik, például az online vásárlások, a termékbemutatókhoz kapcsolódó jogviták vagy a szolgáltatási szerződések teljesítése.

A FAIRCOMADR projekt keretében megvalósuló programok célja, hogy a fogyasztóvédelmi intézményrendszer működése minél szélesebb körben váljon ismertté, és a különböző célcsoportok – így az idősebb korosztály – is magabiztosan élhessenek jogaikkal a mindennapi élethelyzetekben.

Köszönjük a Kondor Béla Közösségi Ház együttműködését!

Kép
Nyugdíjasoknak szóló fogyasztóvédelmi program
Kép
Nyugdíjasoknak szóló fogyasztóvédelmi program

 

A fogyasztóvédelmi előadás a 101146134 azonosítószámú FAIRCOMADR projekt keretében, az Európai Unió finanszírozásával valósult meg. A jelen tartalomban megfogalmazott álláspontok és vélemények kizárólag a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek az Európai Unió vagy az EISMEA (az Európai Bizottság egyik végrehajtó ügynöksége) álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EISMEA nem tehető felelőssé azokért.

Kép
Funded by the EU