A Vállalkozói munkacsoport negyedik, évzáró ülése

Kép
A Vállalkozói munkacsoport negyedik, évzáró ülése

2025. szeptember 16-án a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapesti Békéltető Testület (BBT) közös rendezvényeként zajlott le a 2022-ben elindított Vállalkozói munkacsoport évzáró ülése. A program a BBT „A tisztességes kereskedelmi gyakorlatok előmozdítása az alternatív vitarendezés eszközeivel Magyarországon (FAIRCOMADR)” című, európai uniós támogatású projektjéhez kapcsolódva valósult meg. 

Az ülés a vállalkozói nézőpontok és a hatósági–intézményi tapasztalatok ütköztetésére, a fogyasztóvédelmi megfeleléshez kapcsolódó gyakorlati kérdések áttekintésére, valamint a mindennapi működésben felmerülő értelmezési dilemmák közös tisztázására adott keretet. A résztvevők a digitális környezetben jelentkező kihívásokat és a jogszerű tájékoztatási, értékesítési gyakorlatokat érintő témák mentén osztották meg tapasztalataikat, miközben a megbeszélés fókuszában a megoldásközpontú, előre mutató javaslatalkotás állt. 

A szakmai blokkon belül kiemelt vendégelőadóként dr. Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője adott átfogó képet a Fogyasztóvédelmi Iroda aktuális munkájáról. Előadásában kitért a legutóbbi lezárt és nyilvános eljárások tapasztalataira, valamint a fogyasztóvédelmi területet érintő további tervekre is. 

A rendezvényt dr. Bódi Viktória, a BKIK főtitkára nyitotta meg. 

Köszönjük a részvételt!
 

Kép
A Vállalkozói munkacsoport negyedik, évzáró ülése
Kép
A Vállalkozói munkacsoport negyedik, évzáró ülése

 

A rendezvény a 101146134 azonosítószámú FAIRCOMADR projekt keretében, az Európai Unió finanszírozásával valósult meg. A jelen tartalomban megfogalmazott álláspontok és vélemények kizárólag a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek az Európai Unió vagy az EISMEA (az Európai Bizottság egyik végrehajtó ügynöksége) álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EISMEA nem tehető felelőssé azokért.

Kép
Funded by the EU