Megugrott a repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok száma a Budapesti Békéltető Testületnél - Egyre többen bíznak a békéltetésben
Több mint 4000 ügyben hozott döntést tavaly a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT). Az érdemi ügyek háromnegyedében a jogviták a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt kedvezően, mindkét fél megelégedésére zárultak.

Pozitív listák a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdításáért
A Budapesti Békéltető Testület közzéteszi a fogyasztóbarát vállalkozások nevét azért, hogy a fogyasztók dönteni tudjanak, hol érdemes vásárolni vagy épp szolgáltatást igénybe venni. Két különböző pozitív lista is közzétételre kerül, amellyel elő kívánjuk segíteni a vállalkozások jogkövető magatartását és a fogyasztói tudatosságát javítását.

Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2022. január 15 – 2023. január 15-ig.
Fgytv. 36/B. § -a szerint: „A békéltető testület közzéteszi annak a vállalkozásnak a nevét, székhelyét és az eljárással érintett tevékenysége megjelölését, amely a 29. § (8) bekezdése szerinti felszólítás ellenére nem tett az ügy érdemére vonatkozó –a 29. § (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalmú – nyilatkozatot és a kitűzött meghallgatáson nem jelent meg, ilyen módon megakadályozva az egyezség létrehozását.

Feketelista a Budapesti Békéltető Testület ajánlásait nem teljesítő vállalkozásokról
A fogyasztóvédelmi törvényben meghatározásra került, hogy a békéltető testület nyilvánosságra hozza azokat az ajánlásokat, amelyeket a vállalkozások nem teljesítettek, a fogyasztó adatainak megjelölése nélkül. A Budapesti Békéltető Testület ezúton közzéteszi az érintett, nyilvánosságra hozandó döntéseket.
Tájékoztatás
Tisztelt Fogyasztók és Vállalkozások! Tájékoztatjuk, hogy a 2022. december 22. és 2023. január 9. között telefonos és személyes ügyfélfogadásunk, valamint jogi tanácsadásunk szünetel. A békéltető testületi eljárásról honlapunkon a bekeltet.bkik.hu oldalon tájékozódhat. Boldog Karácsonyt, egészségben és sikerekben gazdag új évet kívánunk! Budapesti Békéltető Testület

Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2022. január 15 – 2022. december 15-ig.
Fgytv. 36/B. § -a szerint: „A békéltető testület közzéteszi annak a vállalkozásnak a nevét, székhelyét és az eljárással érintett tevékenysége megjelölését, amely a 29. § (8) bekezdése szerinti felszólítás ellenére nem tett az ügy érdemére vonatkozó –a 29. § (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalmú – nyilatkozatot és a kitűzött meghallgatáson nem jelent meg, ilyen módon megakadályozva az egyezség létrehozását.

Pozitív listák a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdításáért
A Budapesti Békéltető Testület közzéteszi a fogyasztóbarát vállalkozások nevét azért, hogy a fogyasztók dönteni tudjanak, hol érdemes vásárolni vagy épp szolgáltatást igénybe venni. Két különböző pozitív lista is közzétételre kerül, amellyel elő kívánjuk segíteni a vállalkozások jogkövető magatartását és a fogyasztói tudatosságát javítását.
Vigyázzon a nyílászárós csalókkal!
Sajnos egyre gyakoribb az idős fogyasztók megtévesztése méghozzá oly módon, hogy a vállalkozás képviselője becsönget a fogyasztóhoz és azt mondja, hogy a társasházban a közgyűlés döntött a nyílászárók cseréjéről, amelyet pályázati pénzből fognak fizetni, ehhez nekik fel kell mérni a nyílászárókat, amelynek van egy egyszeri felmérési költsége (10.000-50.000 Ft. kérnek el általában). Vagy éppen azzal állnak elő, hogy látják, hogy milyen régiek a nyílászárók és ők ennek cseréjével foglalkoznak. Felmérés után tudnak árajánlatot adni.

Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2022. január 15 – 2022. november 15-ig.